Rólam

Horváth Alexandra vagyok egy csodás kislány édesanyja, feleség, fotográfus és sminkes.

Az első szakmám szerint irodai asszisztens vagyok. Az iskola elvégzése után sokáig ebben is dolgoztam, de sehol sem találtam igazán a helyem. Férjhez mentem, családot alapítottunk így még messzebb sodródtam a fotózástól, gondoltam én. Azonban nem így volt. A kislányomról készített képek ébresztettek rá, hogy ez az én utam. Sokáig kerestem a megfelelő iskolát, ami passzol az életvitelünkhöz, de úgy éreztem sehol sem tudnék tökéletesen teljesíteni egy pici baba mellett.

Ekkor már beszereztem életem első fényképezőgépjét. Teltek az évek, már kezdtem feladni és elfogadni, hogy vissza kell ülnöm az irodai asztal mögé. Szembejött velem egy hirdetés, miszerint Magyarország leghíresebb fotósa tanfolyamot hirdet. Tudtam, ezt nem hagyhatom ki. Részt vettem a kezdő és a középhaladó tanfolyamon is. Életem egyik legmeghatározóbb élménye volt. Végre valami, amit magamért teszek. Ekkor lettem örökké szerelmes a kedves pillanatok megörökítésébe.

Elhatároztam, hogy mindent megteszek azért, hogy elismert fotós legyek. Májusban megnyitottam a Lovely Moments névre hallgató fotó stúdiómat Kistarcsán, viszont szerettem volna komplexebb szolgáltatást nyújtani, így egy időben elkezdtem sminkelést tanulni. 2023 decemberében elvégeztem a mesterképzést is, így bátran kérhetitek már ezt a szolgáltatást is. 

img